A Barcanak az utóbbi évtizedben az a filozófiája, hogy nem neves edzőt szerződtet, hogy az formálja a csapat játékát, hanem az, hogy a csapatnak van játéka és a kispadra olyan valakit kell ültetni, aki jól ismeri ezt a rendszert. Pep a sikereivel olyan nemzetközi magasságokba emelkedett, hogy el kel...
A betegségével hősiesen harcoló Vilanova minden tiszteletet megérdemel. A csapat jelenleg igen jól áll a bajnoki tabellán. Az nyilvánvaló, hogy senki nincs abban a helyzetben, hogy Titot felállítsa.Egyedül ő maga dönthet úgy, hogy felmentését kéri, ha úgy látja, hogy ez a csapat érdeke. A betegség e...
Az utánpótlásnak nem első sorban korosztályos bajnokságot kell nyerni, hanem mennél több kiemelkedő tehetséget képezni és feljebb juttatni. Ha az A csapat nem fogadóképes, akkor leáll a gépezet!
A szurkoló mindig és kizárólag a saját csapata érdekeit nézi. Arra nem gondol, hogy egy fiatal játékos, ha kap egy olyan ajánlatot, ahol jó pénzt és játéklehetőséget ígérnek és a csapat meg az edzője se kutyaütő, akkor símán eligazol. Úgy gondolkodik, hogy ha majd nagyon kell a Barcanak, legfeljebb ...
Az elnök lenyilatkozta, hogy mindenképpen meg akarja hosszabbítani Deu szerződését. Márpedig ez neki csak akkor érdeke, ha megnyílik az út számára az A-ba. Ha nem, elmegy és lesz, aki elviszi. És lehet, hogy itt 10 évig az lesz a legnépszerűbb slágertéma, hogy hogy volt szabad elengedni. Ha Titonak ...
[quote="shutterisland"]ha elmenne deu a nélkül, hogy az első csapatnál hosszabb távon (értsd úgy, hogy nem 2-3 meccsen) szerencsét próbálhatott volna, elképesztően csalódott leszek. ilyen képességű gyerek nem hogy nincs minden bokorban, hanem a la masiában is csak nagyon ritkán fordul elő.[/quote] A...
Nem lesz jó vége, ha Tello ennyire nem jut játéklehetőséghez. Vagy merészebb lesz a rotáció, vagy át kell értékelni a csatárok "rangsorát" a csapaton belül - vagy Tello elunja és el fog menni.
[quote="Barcaman14"]Hihetetlen gyorsan felvette a ritmust, és hétről hétre remek formában játszik. Az utóbbi évek egyik legjobb igazolása volt. Egy jó időre megoldottuk a baloldalt. Bár hozzá kell tenni Alves is pazarul teljesített az 1. évében, de azóta nem nagyon közelíti meg azt a formát. Reméljü...
[quote="SuperMessi"]Nem tudom hogy hol lesz edző Pep, lehetséges hogy a Citynél, de biztos hogy vinni fog játékost tőlünk. Nem azért elsősorban hogy minket gyengítsen, hanem hogy a saját csapatát erősítse. Senki sem pótolhatatlan, olyan jól kiépített a rendszer. Még Messi sem az. Megváltozna a játék...
Aki nem látja meg Messi játékában a kivételes zsenit, az jobb, ha a sportközvetítésekből a sakkot, pókert, legfeljebb a tekét nézi. Viszont az egy jó gesztus volt, hogy személyes díjjal kitűntették előtte Beckenbauert, aki azon felül, hogy aranylabdás focista volt, még edző, kapitány és sportvezető ...
Luis Alberto rendszeresen játszik a B-ben de még véletlenül se tréningezik az A-val. Kölcsönben van itt, vételi opcióval. Nem lehetne eldönteni, hogy bű, vagy bá?
[quote="pep71"]Nagyon ott van mostanában az öreg Cesc és ami a legjobb, hogy tényleg elférnek egymás mellett Inivel és Xavival, ez hatalmas fegyvertény bárki ellen. Csak így tovább![/quote]
Van olyan összeállítás, amelyben Cesc a központja a csapatjátéknak. Ilyenkor játszik a Barca a legszebben...
Van aki jobban szereti Villat, van, aki kevésbé, de nem hiszem, hogy bárki szerint meghatározó játékossá tudott volna válni nálunk. Minden vele kapcsolatos hírt érdemes elsősorban ezen a szemüvegen át nézni.
[quote="connor"]A legelképesztőbb az egészben, hogy a csapat legidősebb tagja a 25 éves David Lombán. A többiek 23 évesek vagy annál fiatalabbak, többségükben 20 körüli srácok. A mai kezdőnk: Masip-Balliu,Lombán,Planas,Grimaldo-Ledes, Lobato, Sergi Roberto- Femenía,Deulofeu, Luis ALberto. Csereként ...
[quote="Piqué"][quote="REMY"][quote="Piqué"]
Én elég sok Brasileirao meccset nézek és sokkal magasabb színvonalú,mint egy olasz vagy egy német bajnokság.
Ha a brazilok nagyot akarnának fejlődni, jó európai edzőket igazolnának.
[quote="shutterisland"]mata <-> villa + 10 milla hazard <-> villa + 10 milla aguero <-> villa + 10 milla silva <-> villa + 10 milla kölcsönszerződés villa out, neymar/götze/reus in. ha ezek közül valamelyik teljesül, aláírnám. :D máskülönben inkább maradjon, én bízok benne, csak sajnálom, hogy széle...
Villaért nyüzsögnek az angol csapatok és jó árat fizetnének, alexis körül viszont csönd van. Akkor miről beszélünk? Kettőt úgyse lehet eladni többfrontos küzdelem idején.
Íme, a Barcelona kerete a vasárnap esti Rayo Vallecano elleni bajnoki mérkőzésre. Baldé, Gavi és Frenkie de Jong sérülés miatt maradt ki, Araújo a kisebb kellemetlensége után visszatért. [FCB]
A Barça a már fordulók óta biztos kieső Almería elleni sikerével gyakorlatilag bebiztosította a második helyét a bajnoki tabellán, ugyanis ezzel a lépéssel Xaviék négy pontra húztak el a harmadik Gironától két játéknappal a vége előtt. Fermín López duplája jelentette a különbséget a mai nap folyamán a csapatok között, de az egyébként nagyon szimpatikusan játszó Almería csak a pocsék helyzetkihasználásának köszönhette, hogy nem tudott némi izgalmat csempészni a meccsbe. Folytatás vasárnap a Rayo Vallecano ellen.
Íme, a Barcelona kerete a csütörtök esti Almería elleni idegenbeli bajnoki mérkőzésre. Baldé, Gavi és Frenkie de Jong mellett Araújo is csatlakozott az orvosi szobához, az uruguayi középhátvédnek kisebb kellemetlenségei vannak, míg Gündogan eltiltás okán maradt ki. [FCB]
A Barça Lamine Yamal és Raphinha góljaival legyőzte az Európa-liga indulásra hajtó Real Sociedadot, és így megelőzte a fordulóban pontokat veszítő Gironát.
Íme, a Barcelona kerete a hétfő esti Real Sociedad elleni bajnoki mérkőzésre. Baldé, Gavi és Frenkie de Jong sérülés miatt maradt ki. Botlott a Girona, így egy esetleges győzelemmel Xaviék visszavehetik a második helyet a tabellán. [FCB]
Bő 60 percig a gránátvörös-kékek akarata érvényesült, a kezükben tartották a mérkőzést és vezettek is, viszont a második kapott gólt követően összeomlottak és vereséget szenvedtek. Ezzel a vereséggel matematikailag is eldőlt, hogy a Real Madrid nyerte a bajnokságot, illetve a Barcelona lecsúszott a harmadik helyre.
A Barça egy nehéz hét után, amelyen kiesett a Bajnokok Ligája negyeddöntőjéből és kikapott a Clásicón, a Valencia ellen visszatalált a győztes útra, bár nem mindig tűnt úgy, hogy ez sikerül, sőt. Fermín López ragyogó fejese után Ter Stegen, majd Araújo hibázott óriásit: előbbi egy elegáns mozdulattal próbálta átemelni a labdát Hugo Duro feje fölött, de csúnyán elbízta magát és a támadó mellkasára emelte azt, aki az üres kapuba gurított, utóbbi pedig összehozott egy büntetőt, amit Pepelu értékesített. A Valencia, amely fordított, még az első félidő vége előtt megfogyatkozott, miután Ter Stegen után a vendégek kapusa, Mamardashvili is elkövetett egy hibát: rosszul vette át a labdát, és már csak kézzel tudott korrigálni a tizenhatoson kívül. Ez nagy szerepet játszott abban, hogy a Barça fordítani tudott, Lewandowski kétszer is Gündoğan szöglete után bólintott a kapuba, a legvégén pedig szabadrúgásból is betalált. Ma nem a kialakított lehetőségeké, hanem a pontrúgásoké volt a főszerep.
❌ Kedd: kiesés a PSG ellen a Bajnokok Ligája negyeddöntőjéből
❌ Vasárnap: vereség egy eléggé véleményes ítéletekkel tarkított Clásicón, amellyel végleg búcsút inthet a Barça a bajnoki reményeinek, ha még egyáltalán lettek volna valakiben
➕ Frenkie de Jong idényének, de szinte a nyári Európa-bajnokságon való részvételének is biztosan vége
Íme, a Barcelona kerete a vasárnap esti Real Madrid elleni El Clásicóra. A Barça a PSG elleni kiesés után nem a lehető legjobb állapotban érkezik a Bernabeúba mentálisan, de a katalánoknak ez az utolsó esélyük arra, hogy továbbra is életben tartsák bajnoki reményeiket. Gavi és Baldé sérülés miatt maradt ki. [FCB]